Holott még hátravan bő 2 hónap az évből, ki merem jelenteni, hogy az év egyik legjobb újonc comedy-ja a Man Seeking Woman.
A sorozat alapvetően Simon Rich novellái alapján készült, aki bizonyára minden jelenetet a saját elképzelései alapján szeretett volna képernyőre vinni, hisz rendszeres résztvevője volt a forgatásoknak.
Az alapstory pofonegyszerű: főhősünk Josh Greenberg, 20-as éveinek végefelé járó srác, akinek szakítás utáni bénázásait nézhetjük végig. A sorozat erőssége a már százszor elmesélt történet teljesen új, kreatív, agyeldobós bemutatásában rejlik. Josh gondolatait, érzéseit láthatjuk kivetülni a világra, így teljesen abszurd, elrugaszkodott jelenetekkel van telitűzdelve a 20 perces részek mindegyike. A Man Seeking Woman éppen emiatt rendkívül megosztó, amikor például Josh feltékenységét egy Tanaka névre hallgató japán “Penismonster” testesíti meg, azt már sokan idétlennek, túlzónak vélhetik.
Az epizódok egyébként külön-külön is fogyaszthatóak, én hetenként néztem, de szerintem darálásra is teljesen alkalmas az 1. évad. Merek bíztatni mindenkit a bepróbálásra, felhívva a figyelmet, hogy a Pilot első trollrandis jelenete talán a leggyengébb az évad során, úgyhogy nézzétek végig az első részt, aztán döntsetek a folytatásról.
Színészek: Jay Baruchel, Eric André, Britt Lower, Maya Erskine
(Az FX a nem túl nagy nézettség ellenére már be is rendelte a 2. évadot.)